Oltási rendszerünk védelmében

2009-09-21

A védőoltások ellenzőinek egyre növekvő táborában sokan, talán jóhiszeműen, az oltások mellékhatásaitól, szövődményeitől tartanak leginkább, és vélt igazuk makacs védelmében nemegyszer a peres eljárást is vállalják. Kétségtelen, hogy még a legegyszerűbb orvosi beavatkozás is járhat bizonyos kockázattal; az orvosi tevékenység abszolút biztonsággal nem művelhető.

Visszhang

 

Tagadhatatlan, hogy a védőoltások alkalmazása sem teljesen kockázatmentes. A beadott oltás általában csak enyhe lefolyású oltási reakcióval jár, de mellékhatásként, kivételesen ritkán, többé-kevésbé súlyos kóros folyamatokat is indukálhat. Minden ellenkező híreszteléssel szemben Magyarországon mind az oltási reakciókat, mind az oltási szövődményeket kötelezően bejelentik és kivizsgálják.

A Magyar Nemzet Magazin mellékletének augusztus 1-jei számában jelent meg Molnár Csaba Potyautasok című riportja, amelynek preambulumában írja a riporter, tudósításának mintegy mottójaként: „A védőoltásokat sokan az emberiség legnagyszerűbb alkotásai között tartják számon, néhányan azonban kifejezetten károsnak vélik. Megpróbáltuk megérteni, miért gondolkodnak így.”

Én is megpróbáltam, de négy évtizedes gyermekgyógyász-infektológiai tapasztalataim birtokában számomra érthetetlen a védőoltások többnyire feltételezett káros hatásainak túlhangsúlyozása, sok esetben szükségességük megalapozatlan kétségbe vonása. Az a határozott véleményem, hogy a profetikus elhivatottságú védőoltást ellenzők és az általuk „felvilágosított” nagyközönség harca a védőoltások ellen – amely mindenféle áltudományos, téves és hazug feltételezéseken, félreértett és félremagyarázott értesüléseken alapul – nem más, mint a józan ész napjainkban tapasztalható általános trónfosztásának egyik felelőtlen és felháborító megnyilvánulása.

A riportban megszólaltatott Ócsai Lajos járványügyi főosztályvezetőnek különben „hivatalos” tudomása van arról, hogy „az utóbbi tíz évben maradandó egészségkárosodás a kötelező védőoltások következtében nem alakult ki Magyarországon”.

Egy édesanya a riportban a BCG-oltást teszi felelőssé, hogy annak beadása után gyermekeiben mellékhatásként allergiás jellegű bőr- és légúti tünetek jelentkeztek. Bár szakirodalmi adat tudomásom szerint nem említi, de a BCG allergizáló mellékhatása – a riportban nyilatkozó Nagy Károly mikrobiológia-professzor véleménye szerint – „nem zárható ki”. Az édesanya végül is homeopátiás módszerrel, külföldi gyártótól beszerzett „nozódákat” alkalmazva, úgynevezett kivezetéssel gyógyíttatta meg gyermekei allergiás tüneteit. Ezek után igen komolyan vetődik fel a kérdés, mit lehetne tenni annak érdekében, hogy az édesanyák legalább olyan eltökélten higgyenek a védőoltások (köztük a BCG) – a ritkán előforduló mellékhatások ellenére – bizonyítottan jótékony preventív hatásában, mint az „alapvetően energiaszinteket megmozgató” homeopátia univerzális gyógyító erejében.

 

 

Génmanipulált hepatitis B vakcina?

A riportban szereplő másik esetben egy 14 éves fiú B típusú hepatitis elleni vakcinációját tagadták meg a szülők, hivatkozással amerikai „tudósok” – valószínűleg védőoltást ellenzők – véleményére, akik szerint ennek az oltásnak a mellékhatásai háromszor annyi megbetegedést okoznak, mint a hepatitis B-vírus maga. Ez egyszerűen nem igaz, miután a hepatitis B-oltóanyag igen jól tolerálható, szövődményei biztosan nincsenek, ezt széles körű hazai és nemzetközi tapasztalatok is igazolják, mellékhatásai pedig gyakorlatilag elhanyagolhatók. A szülők másik nyomós érve a védőoltás viszszautasítására az, hogy a hepatitis B-vakcina „génmanipulált”. E vakcina géntechnológiai eljárással készül, mint napjainkban már a vakcinák legtöbbje, semmi köze azonban a génmódosított (génmanipulált) terményekhez, egy lapon említésük súlyos tévedésen alapul.

 

 

Káros védőoltások?

„A védőoltások sok szempontból többet ártanak, mint használnak” – idézi a riport az oltásokat ellenzők vélekedését. A védőoltások betegségeket is okozhatnak (autizmust többek között), ennek tényét azonban, természetesen, gondosan eltitkolják – állítják. Más ellenzők határozott véleménye, hogy „a fertőző betegségek csak a legyengült immunrendszerű emberekre veszélyesek”. (Ők talán védőoltást is kaphatnak?) E tévképzetek alapján úgy tűnhet, hogy a védőoltások már-már nagyobb veszélyt jelentenek, mint maguk a fertőző betegségek. „Ez abszolút őrültség…” – reflektált Nagy Károly professzor úr a fent idézett kóroktani téveszmékre, de kifakadása csupán eufemisztikus jellemzése ezeknek az eszelős képtelenségeknek.

Az erre szakosodott alapítványok az általuk szükségtelennek tartott védőoltások alkalmazása ellen is harcolnak. Meggyőződésük, hogy a feleslegesnek vélt védőoltások bevezetésének hátterében alapvetően üzleti érdekek húzódnak meg. Szükségtelennek tartják a rubeóla ellen alkalmazott védőoltást. A gyermekek védelme önmagában valóban nem teszi feltétlenül szükségessé a vakcinációt, sokkal inkább a rubeólafertőzés okozta, méhen belül kialakuló magzati ártalmak megelőzésének igénye. A más esetekben úgyszólván ártalmatlan rubeólafertőzés ugyanis igen súlyos formában károsíthatja a magzatot abban az esetben, ha a várandós anya éppen terhessége korai időszakában szenvedi el a rubeólafertőzést.
A vírus ilyenkor az anyai véráramból átjut a magzatba is, rendkívül súlyos fejlődési rendellenességeket okozva. A tömeges rubeólavakcináció célja az, hogy megakadályozzuk a rubeólavírus természetes cirkulációját, hogy ezáltal a produktív korban lévő fiatal felnőttekben is minimálisra csökkenthető legyen a rubeólafertőzés előfordulása. Az 1960-as évek elején zajlott, talán utolsó rubeólapandémiában csak az Egyesült Államokban 12 millió manifeszt megbetegedést észleltek, de súlyos következménye úgyszólván csak a terhesek által elszenvedett rubeólás fertőzéseknek volt. Húszezer körül volt a méhen belül súlyos károsodást elszenvedett újszülöttek száma, akik közül tíz százalék már néhány héten belül meghalt. Ugyanekkor 11 ezer terhesség végződött magzati elhalással, halvaszüléssel, vagy szakadt meg kényszerű terápiás abortuszszal. A tömeges rubeólavakcinációt ma már a világ országainak felében alkalmazzák. Legalább nyolcvanszázalékos vakcinációs átoltottság mellett a rubeóla előfordulása drámai módon, 95–98 százalékkal csökkent, a járványok megszűntek, magzati károsodás kivételesen ritka. Magyarországon 1989-ben vezették be a tömeges rubeólavakcinációt, kötelező jelleggel. Talán nem feleslegesen!

A védőoltásokat, úgy tűnik, zsigerből ellenző alapítvány az agyhártyagyulladás megelőzésére adott védőoltást is feleslegesnek véli. Az indok: az „évente nyolc–tíz alkalommal előforduló betegség” ellen nem érdemes oltani. Ez nem igaz! Az alapítványnak, úgy látszik, nyolc–tíz agyhártyagyulladásban megbetegedett kisgyermek kevés, nekem egy is sok!

Nem évente, hanem volt időszak az 1990-es évek első felében, amikor hetente ápoltunk nyolc–tíz, többségében kétéves kor alatti, agyhártyagyulladásban szenvedő súlyos beteget a Szent László Kórház gyermekosztályán. A kórokozó ellen a hatásos védőoltást szerencsére akkor már megteremtették, magyarországi bevezetésének előkészítésében osztályunk is aktív részt vállalt, anélkül hogy „alapvetően üzleti érdekek által motiváltak” lettünk volna. A kötelezően előírt, tömeges oltásokkal hazánkban is sikerült legalább a kisdedkori agyhártyagyulladások előfordulását erőteljesen csökkenteni.

Szintén gyakran hangoztatott érvelés az oltásokat ellenzők részéről, hogy a fertőző gyermekbetegségek napjainkban tapasztalt gyér előfordulása sem teszi már szükségessé a védőoltások minden fogékony egyed számára kötelező alkalmazását. Az oltások ellen foggal-körömmel küzdők semmiképpen sem hajlandók tudomásul venni, hogy hazánkban az igen kedvező járványügyi helyzet éppen a védőoltások következetesen végrehajtott, tömeges alkalmazásának köszönhető, nem pedig valamilyen kozmikus hatás következményének. A fertőző betegségek jelentőségének látványos csökkenéséhez, a járványok kiiktatásához elengedhetetlen ugyanis, hogy a megvédendő populáció legalább 80–85 százaléka részesüljön a megfelelő védőoltásban. Azonban minden egyes egyénileg megtagadott védőoltással is, ami az intenzív hülyítés hatására előbb-utóbb tömeges méretűvé válhat, csökken a fogékony populáció átoltottsága, növelve ezzel a helyi járványok kialakulásának kockázatát. Az a szülő tehát, aki védőoltást utasít vissza, nemcsak gyermekét fosztja meg egy védekezési lehetőségtől adott fertőzés ellen, hanem akaratlanul a közösség ellen is vét. Nagy Károly professzor úr szavait idézve: „a közösség érdekeit is szem előtt kell tartani” ilyen esetekben – kiegészítve azzal, hogy amennyiben napjainkban ez még egyáltalán szóba jöhet. Azokban a régiókban, ahol még nem vezették be a védőoltást, vagy alacsony a fogékony populáció átoltottsága a védőoltás valamilyen okból történt mellőzése miatt, megnő a körülírt járványok fellángolásának veszélye. Az utóbbira elrettentő példa, ami az 1990-es évek elején történt Hollandiában. Itt egy vallási közösség visszautasította a gyermekbénulás elleni vakcinációt. Járvány tört ki 68 megbetegedéssel (közülük 67 a szektához tartozott), amelyet Indiából importált „vad” vírus okozott.
A védőoltásokat megszállottan ellenzők talán legfőbb törekvése, hogy Magyarországon a védőoltások kötelező jellege szűnjön meg. Olyan „eurokonform” (?) oltási rendszert szeretnének, amilyen a „fejlett világ nagy részében” működik. Az nem érdekes, hogy eredményessége megfelelő-e, a lényeg az, hogy „eurokonform” legyen. Szerintük „a szülőre kéne bízni, hogy beoltatja-e gyermekét, vagy sem”. A szülő természetesen felelős döntést hozhat – szerintük – az internet mellett az „ezoterikus irodalomból” (!) szerzett ismeretei, valamint különféle misztikus magyarázatok alapján. Mi motiválhatja ezt az elképesztő törekvést?
Netán az, hogy a „kötelezően előírt” fogalma napjainkra már szalonképtelenné vált, miután ennek puszta emlegetése is páni félelmet okoz, az emberi szabadságjogok épségét féltve? Vagy a „fejlett világ” liberálisabb oltási rendszereit alázatos áhítattal, csak úgy, korszerűbbnek illik tartani?

Magyarország (még) érvényben lévő, az életkorhoz kötött kötelező védőoltások alkalmazásán alapuló oltási rendszerét – hazánk igen kedvező járványügyi helyzetét figyelembe véve – a legjobbak, a legeredményesebbek között tartják nyilván. Ezért semmi szükség nincs arra, hogy ezt a példaértékű, még a „fejlett világ” védőoltásokkal foglalkozó szakembereinek is őszinte elismerését elnyerő magyarországi védőoltási rendszert „eurokonformmá” reformálják, magyarán szólva: szétverjék! Arra sincsen semmi szükség, hogy a szülő döntsön arról, beoltatja-e gyermekét, vagy sem, miután ezt csak az úgynevezett „emberi jogok” manapság divatos, hibás, úgyszólván perverz értelmezése indokolja. Az viszont mindenképpen szükséges lenne, hogy a nagyközönségnek az orvostársadalomban megrendült – megrendített! – bizalma helyreálljon. Ennek révén talán remélhető, hogy hivatott szakember tudományos ismereteken alapuló útmutatása érvényesüljön a védőoltásokkal kapcsolatos kérdésekben.

 

Dr. Hajdi György
gyermekgyógyász és infektológus szakorvos